Adventi ablak nyitás 0. nap

Jankovich-kúra RTK

Adventi ablak nyitás 0. nap

22 22 people viewed this event.

🌟 Adventi kaland kezdetét veszi! 🌟

Ráhangolódásként az Adventi ablaknyitásra, egy „0.” ablakot nyitunk november 30-án! 🎄

Kövessétek figyelemmel az oldalt, hogy rátaláljatok a meglepetés ablakra!🎁

Ismétlésként, az ablakvadászat lényege:

Ki ne ismerné az adventi naptárt? Leginkább a gyerekeknek nagy öröm, de a felnőttek arcára is mosolyt csalhatunk vele december elsejétől nap, mint nap. Hangulatos kísérője ez a kis ajándék az ünnepi várakozásnak.
Az immár hagyományos program lényege, hogy a kezdeményezésben résztvevő lakosok feldíszítik a saját ablakukat, házukat vagy kertjüket, s jól láthatóan elhelyezik az adott decemberi nap számát. Ehhez 24 résztvevőre lenne szükségünk, akik megkapják a 24 szám egyikét (1-től 24-ig), majd december 1-től a számozásnak megfelelő napon feldíszítik a kapujukat, vagy ablakukat. Így a 24 nap alatt minden szám megjelenik a település valamelyik pontján A kisebbeknek örömet szerezhetünk azzal is, hogy kis kosárkába szaloncukrot vagy almát, teszünk ki, így meglesz a felfedezés jutalma is.
December elsején aztán indulhat a vadászat az ünnepi fénybe borult portákra, üzletekre! Bárki útra kelhet, hogy megtalálja, „kinyissa” az aktuális ablakokat. A játék élményét az is fokozza, hogy a résztvevők nem tudják pontosan, hogy melyik házszám alatt találják majd a feldíszített párkányokat, ablakokat, kapukat, hanem egy hangulatos esti séta során maguknak kell felfedezniük az ünnepi dekorációkat. Segítségképpen, mivel a települést lehetetlen minden nap bejárni, a Facebook oldalunkon minden reggel közzéteszünk egy „kis leírást” a helyszínről.

A kezdeményezésnek közösségformáló ereje van: a cél a díszítés, és a készülődés öröme.

Az eseményre való regisztrációhoz küldje el adatait a referens@jankovichkuria.hu

Register using webmail: Gmail / AOL / Yahoo / Outlook

 

Dátum

2023-11-30 to
2023-11-30
 

Helyszín

 

Program kategória

Megosztás