Adventi ablaknaptár 2024.

Jankovich-kúra RTK

Adventi ablaknaptár 2024.

93 93 people viewed this event.

Ki ne ismerné az adventi naptárt? Leginkább a gyerekeknek nagy öröm, de a felnőttek arcára is mosolyt csalhatunk vele december elsejétől nap, mint nap. Hangulatos kísérője ez a kis ajándék az ünnepi várakozásnak.
Az immár hagyományos program lényege, hogy a kezdeményezésben résztvevő lakosok feldíszítik a saját ablakukat, házukat vagy kertjüket, s jól láthatóan elhelyezik az adott decemberi nap számát. Ehhez 24 résztvevőre lenne szükségünk, akik megkapják a 24 szám egyikét (1-től 24-ig), majd december 1-től a számozásnak megfelelő napon feldíszítik a kapujukat, vagy ablakukat. Így a 24 nap alatt minden szám megjelenik a település valamelyik pontján A kisebbeknek örömet szerezhetünk azzal is, hogy kis kosárkába szaloncukrot vagy almát, teszünk ki, így meglesz a felfedezés jutalma is.
December elsején aztán indulhat a vadászat az ünnepi fénybe borult portákra, üzletekre! Bárki útra kelhet, hogy megtalálja, „kinyissa” az aktuális ablakokat. A játék élményét az is fokozza, hogy a résztvevők nem tudják pontosan, hogy melyik házszám alatt találják majd a feldíszített párkányokat, ablakokat, kapukat, hanem egy hangulatos esti séta során maguknak kell felfedezniük az ünnepi dekorációkat. Segítségképpen, mivel a települést lehetetlen minden nap bejárni, a Facebook oldalunkon minden reggel közzéteszünk egy „kis leírást” a helyszínről.

A kezdeményezésnek közösségformáló ereje van: a cél a díszítés, és a készülődés öröme.

Csatlakozz Te is az ünnepi kalandozáshoz!

Az „akcióhoz” bárki csatlakozhat, legyen az magánszemély, intézmény, vagy egy üzlet kirakattal, hisz a cél, hogy minél több szép ablak legyen, ami „kinyitásra” vár.
Amennyiben szeretnétek részt venni és hagyományt teremteni, kérünk benneteket, hogy jelentkezzetek az info@jankovichkuria.hu email címen, vagy a 06306322683-as telefonszámon.

To register for this event <strong>email your details to</strong> <a class="event_registration_email" href="mailto:info@jankovichkuria.hu?subject=Registration%20via%20%22Adventi%20ablaknapt%C3%A1r%202024.%22%20listing%20on%20https%3A%2F%2Fjankovichkuria.hu">info@jankovichkuria.hu</a>

Register using webmail: Gmail / AOL / Yahoo / Outlook

 

Dátum

2024-12-01 to
2024-12-24
 

Helyszín

 

Program kategória

Megosztás